Kekszműhely

Ropogós pink kekszek (céklával, sajttal)

Nagyon ropogós, isteni finom, és rendkívül laktató finomságot kaptok most. A kekszről úgyis mindig mindenkinek elsőre az édes keksz jut eszébe (nekem is), pedig lehet ezt ám máshogy is készíteni. Úgy például, ahogyan a Salátagyárban is készül.céklás sajtos zabkekszek

 

Mikor Reya közkinccsé tette a mustáros sajtfalatokat, egyből tudtam, hogy ezt ki kell próbálni. Szeretem a sós kekszeket, és rá kellett jönnöm, hogy ennek a keksznek van egy nagyon jó tulajdonsága. Mégpedig az, hogy jóval kevesebbel is beéri az ember, mert jóllakat, eltelít. Önmagában éhséget űzni, reggelire pár szelet sonkával, paradicsommal, krémlevesek mellé kísérőnek, esetleg egy kis mártogatóssal együtt is bátran ajánlom. A szép rózsaszín színét a céklától kapta, amit én pluszban beletettem. Kisülés után veszít a színéből, de szerintem így is mesés.

Hozzávalók
10 dkg puha kókuszzsír
20 dkg zabpehely
10 dkg reszelt, nyers cékla
2 tk mustár
bors
10 dkg reszelt sajt
1 tk só

1 tk lenmagcéklás sajtos zabkekszek

 

Reya receptjén lényegében nem változtattam, csak a cékla volt pluszként tervbe véve, de a cékla nedvességtartalma végett még egy kevés finomlisztet (2-3 ek) tettem a tésztához, hogy összeálljon.

A kókuszzsírt kissé megolvasztottam, a nyers céklát lereszeltem, majd minden hozzávalót a késes aprítóba tettem, és ez szépen el is végezte a munka “piszkos” részét helyettem. Ennek hiányában, keverjétek szépen össze a kezetekkel. 😉 A végén a cékla végett kissé lágy maradt a tészta, ezt sima liszttel pótoltam, de használhattok több zabpelyhet ennek kiküszöbölésére. /De ki is hagyhatjátok a céklát, ahogy az eredeti receptben sincs./ Ha kész, kis gombócokat csíptek belőle, sütőpapírral bélelt tepsire teszitek, és nedves kézzel ellapítjátok keksz alakúra. Ha ilyen szögletes kekszekre vágytok, lisztezett felületen nyújtható a tészta, de óvatosan, mert repedezik. Kézzel néha rá kell segíteni, hogy ne törjön meg nagyon, de működik. Derelyevágóval felszeltem kis téglalapokra, és így sütöttem ki őket. 180-190 fokos, előmelegített sütőben kell süssük, kb. 15 perc alatt kész lesznek. Hagyjátok kihűlni a tepsin, majd fogyasszátok egészséggel.

Köszi Reya a receptet! 🙂

Kekszműhely a Facebook-on itt!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!